|
Mihály arkangyal
A TUDATOS TEREMTÉSRŐL
~ Drága, édes Mihály angyal,
Üdvözöllek Téged!
Kérlek segíts,
Hogy életemet éljem!
Segítsd, hogy egyesüljön
Testem a szellememmel,
Azt cselekedjem,
Mit diktál a lelkem.
Feledjem a sötétséget,
Világosítsd elmém,
Boldogan hirdessem
Csodatévő eszméd!
Megannyi csodával
Bizonyítottad léted!
Összegyűjtöm magamba,
hogy majd mindenkinek mondhassam.
~ Testvéreim!
Akarjatok, s kívánjatok!
S ha teljesült, leírjátok!
Te is gyűtsd a sok csodát,
Így lesz hited óriás!
Tekints vissza életedre,
S emlékezz a szóra,
Mit szádon kiejtettél,
Megalkottad nyomban.
Bár rosszat is teremtettél,
De most már tudod,
Mit mondasz, azt valósítod.
Élj hát tudatosan, irányítsd a gondolatot,
Teremtsél most magadnak, örök boldogságot!
(Elkezdtem emlékezni, elkezdtem leírni azokat a dolgokat, miket korábban kívántam és rá kellett jönnöm, hogy minden megvalósult, legfeljebb nem akkor, amikor gondoltam és mire már megvalósult, már nem is számított. Nem volt tudatos a teremtésem. Volt olyan is, hogy lényemnek nem megfelelő dolgokat akartam. Szerettem volna egy nagy házat, mert már minden kortársamnak saját háza volt. Lett is, háromszáz négyzetméter egy szinten, tíz méteres konyhapulttal, 24 konyhaszekrénnyel. Onnantól kezdve az egész életem a házról szólt, no és a konyháról. Aztán vettem egy lakótelepi lakást négy darab konyhaszekrénnyel. Azóta mindenre van időm.
Szerettem volna egy kutyát, erre lett 21, miután bekéredszkedett hozzám két kivert kutya. Nem tudtam, hogy vemhesek. Munkát akartam, sok munkát, hogy sok pénzem legyen. Annyi munkám lett, hogy éjt nappallá téve dolgoztam, három telefont kapkodtam és mindig fáradt voltam. Akkor még nem tudtam, hogy a jó létnek nem feltétele a sok munka.
Ahhoz, hogy a kívánságomat létrehozzam, előtte egyeztetnem kell felsőbbrendű lényemmel vagyis a tudatalattimmal, hogy valóban nekem való-e az, amit el kívánni szeretnék. A párom megteremtésekor már egyeztettem az Égiekkel, azt kértem tőlük, hogy adják meg nekem az Igazit, mutassák meg, ki Ő? Miután beszéltek róla nekem, ráálltam az általuk megadott képre és néhány hónapon belül rátaláltam az igazi páromra, arra az emberre, aki tényleg hozzám való, aki az én másik felem.
Azóta írom a Csodák könyvét, a naplómat. Pontosan lejegyzetelem a kívánságaimat és a kívánságaim megvalósulását is, pontosan úgy, ahogyan Mihály arkangyal javasolta. Időnként előveszem a könyvecskét, átlapozom és erőt merítek belőle: igen, ezt is megvalósítottam, ezt is, ezt is.
Tanítványaimnak természetesen tovább adtam ezt az egyszerű tecnikát, mely által mind tudatosabb teremtőkké válhatnak.)
~ Jönnek a betűk, jönnek a szavak.
Ki irányítja őket? Tán én magad?
Tudattalanba lemegyek,
Hogy találkozzam veled.
Egyesítjük erőnket,
S megalkotjuk jövőnket.
Megtanítasz látni
Múltat, jövőt, jelent.
Szabadon sétálok
Távoli időben.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Örömmel töltöd lelkem.
Többé nem vagyok egyedül,
Hiszen itt élsz velem együtt!
Mindig is bennem voltál
Csak nem tudtam róla.
Köszönöm, hogy tudattad
Rokoni kapcsolatunkat.
Sosem felejtem a pillanatot,
Mindenkinek el is mondom!
Dalban dicsőitelek,
S mondom szerelemmel:
Egyek vagyunk! Egyek!
Az üzenetet fogadta: Éva Ilona
* * * * *
Feliratkozás hírlevélre * ÉVA ILONA a FACEBOOK-on
ÉVA ILONA filmcsatornája a YOUTUBE-on: http://www.youtube.com/evailona777
| |