Tündér, szépasszony vagy boszorkány

A magyar boszorkány

A magyar néphit tündéreinek, ősvallásunk istennőinek a kultuszát a magyar nép máig őrzi hagyományaiban, legendáiban, meséiben.A beléjük vetett hit különösen a déli és keleti területeken volt igen intenzív, mint ezt az emberek közti megjelenésükről, a velük való találkozásokról, csábításaikról feljegyzett élménytörténetek nagy száma is bizonyítja. A mindenhol ismert tündér és szépasszony név, a felföldi menyecske, az északkeleti területek kisasszonya, valamint a fehér asszony, cifra asszony elnevezések is egy lényegében azonos női démont jelentenek, csekély táji különbségekkel. 

Eszerint fiatal, hosszú hajú, sokszor fehér ruhás, csábító szépségű nők, akik általában csoportosan jelennek meg. Csapataik táncolnak, énekelnek, fürdenek; zeneszóval repülnek, olykor hintón, kocsin vagy lepedőn szállnak a levegőben, táncmulatságokat, ebédeket tartanak. A férfiakat elcsábítják, elragadják, másokkal utat tévesztetnek, elvezetik őket. Sok monda szól az elragadott muzsikusokról: az elvitt furulyás, dudás zenekíséretet szolgáltat a fáról fára vagy a szélben táncoló tündércsapatoknak. Tehát, olyan lényekről van szó, akik eredendően jóságot , szépséget hoztak a világunkba, ám gyakran átfordulnak a másik oldalra, éppen úgy, mint a klasszikus görög, római vagy akár egyiptomi istennők.

Gyakori megjelenési formájuk a szél, különösen a forgószél, máskor madarak: vadliba, varjú, hattyú alakját öltik. Betegségeket hoznak az emberekre, a csecsemőket kicserélik ; a lovakat elviszik az istállóból éjszakai mulatságaikhoz. Sajátos megjelenési helyeik: elhagyott ösvény, híd, árok, keresztút, eresz alja, gödör, trágyadomb; máskor patak partja, tó. Sok monda jeleníti meg az éjszaka fürdőző, vízben tapsoló, éneklő tündéreket. Megjelenésük ideje: éjszaka, éjfél vagy dél, továbbá Szent György és pünkösd napja.

Egy jellemző baranyai szépasszonytörténet: A körösztanyám alighanem látott. Nagyon szépek voltak, tiszta fehér ruhában szoktak énekölni a körösztúton éjjel tizönegytől tizönkettőig. Tizönegyen voltak. A Vörözsi ~puszta felé vívő meg a körösztúti rossz utak voltak, mert ott jártak szépasszonyok. Akit azok mögrontottak, arra mondták, hogy a Szépasszonyok Tálába lépött.

A déli órában, eresz alatt, trágyadombon, elhagyott ösvényen való megjelenés inkább dél ~magyarországi sajátság. Ugyancsak a Szeged környéki és baranyai szépasszony jellemzői bizonyos kifejezések: szépasszony tálja, szépasszonyok köpködése, szépasszony köténye. Ezek tulajdonképpen a szépasszonynak tulajdonított betegségek metaforikus kifejezései: például a szépasszonyok táljába lépett a sebes lábú ember. Ez a Dél~Alföldön a szépasszony hiedelmektől függetlenül is bizonyos bőrbetegségek megnevezése.

A szépasszony okozta betegségeket általában csak az kapja meg, aki a rájuk jellemző megjelenési helyeken és időpontokban megzavarja őket táncukban, vonulásukban, ebédjükben , vagy a forgószél sodrába kerül, amelyben ők vonulnak. Büntetésül megbénul, megnémul, elveszti az eszét , sebes lesz a lába, félrehúzódik a szája. Hasonló hiedelmek vonatkoznak a szépasszonyok otthagyott tánchelyeként értelmezett, körben letaposott fűre: aki belelép, különböző lábbántalmak érik.

A tündérek tehát csak a helyüket, idejüket megsértőket bántalmazzák. Így értelmezhető az országosan elterjedt monda, amely azokról szól, akik délben vagy Szent György napján, pünkösdkor elaludtak a dombon vagy a mezsgyén, árokban. Az arra vonuló szépasszonyok kiszedik lábszárcsontját, és az illető béna lesz addig az időpontig, amíg a következő Szent György napon, vagy két hét múlva, ugyanabban az órában újra megjelenő tündérek vissza nem helyezik csontjait.

Az erdélyi és bukovinai szépasszony jellemvonása, hogy éjszaka behatol az istállókba és ott a lovak sörényét összebogozza. Szórványosan sok egyéb helyi sajátság is ismert volt. Például az otthon egyedül hagyott gyereket megszoptatták a szépasszonyok, ennek következtében zöld ment a gyomrából; tilóra ülve vagy embereket megnyergelve is repültek. A szépasszony, különösen Erdélyben, helynevekben, természeti jelenségek neveként is előfordul, például: Szépasszony útja (Tejút, Tündérút), Szépasszony kútja, Szépasszony luka (barlang).

A szépasszony elleni védekezés legáltalánosabb módja megjelenési helyeinek elkerülése volt. Bukovinában szokásos volt a veszélyes időszakokban az istállót védeni a lovakat bántalmazó szépasszonytól: mákot szórtak az istálló köré.

A szépasszony nevet Róheim Géza a boszorkány szót helyettesítő eufemisztikus kifejezésnek ~ tehát voltaképpen a boszorkány tabunevének tartotta. A boszorkány hiedelemalakjának valóban sok hasonló vonása van: embereket megrontó tevékenysége azonos lehet a szépasszonyéval, különösen ami a jellegzetes helyeken és időpontokban megnyilvánuló ártó hatását illeti. A boszorkány és szépasszony elnevezések keveredése, a boszorkány sok helyen előforduló szépasszony megnevezése annak a folyamatnak az eredménye, melynek során a boszorkány különböző ~ eredetileg tőle független, nála archaikusabb ~ démonikus alakok sajátságait olvasztotta magába. A magyar szépasszonyba és egyéb neveken nevezett tündéreinkbe vetett hit sokszor egy átmeneti állapotot jelez: egy  emberi boszorkánnyá vált démonikus lényre vallanak, aki eredeti tündérsajátságaiból igen sokat megtartott. Az, hogy egyre több "rosszat" cselekedtek tündéreink, szépasszonyaink, azt a keresztén egyházak terjedésének is köszönhetjük. Így ősvallásunk boldog asszonyai csupán rontásra pazarolták idejüket, egyre inkább negatív szerepet töltött be a magyarok hitvilágában.

Már a szépasszony név első magyar adata, a pulcrae(!) mulieres egy 1565~ös kolozsvári boszorkányperben gyereket kicserélő boszorkányra vonatkozik. A démonikus tündér és az emberi boszorkány közti átmenetet képviselik a boszorkányok által társaságukba, mulatságukra elragadottak már boszorkánypereinkben is nagy számban megjelenő történetei: egy 1715~ös Bihar megyei per szerint például egy elragadott furulyás három éjjel jár azon ördöngös compagniaval ~ egy fecskefészekben ülve kellett sípolnia a táncoló boszorkányoknak. Vajon milyen kényszer hatására vallottak a tanuk és a vádlottak? Természetesen meg kell kérdőjeleznünk a boszorkányperek hitelességét, mint fent maradt történelmi dokumentumokat.

Az eredeti tündérsajátságokat találjuk meg régiesebb állapotukban a Balkán ~félsziget délszláv, román, albán, görög tündéreinél; töredékesebben a magyarsággal szomszédos nyugati és keleti szláv népek hiedelmeiben is. A magyar tündérvallás déli és keleti kapcsolataira minden, őket vizsgáló kutató felfigyelt. A Balkán tündérei: a délszláv vila és szamodiva, szamovila, az albán, román zinâ, zîna (legáltalánosabb román tabunevükön fele), a görög nereida mai vonásai sokfelé ágazó gyökerekre vallanak. Ezek a tündérek részint természeti szellemek; táncoló csapataik antik vízi, erdei és hegyi nimfák vonásait és ószláv vízinimfa~legendák nyomait őrzik.  Nálunk ismertebb neve a hableány. Emellett az emberek közt időszakosan megjelenő halottak és vihardémonok, szélben megjelenő lelkek archaikus vonásait is viselik. A Kelet~Balkánon elsősorban a húsvét és pünkösd közti, pravoszláv halottak hetében jönnek az emberek közé.

Táncoló csapataik nemcsak betegségeket, hanem termékenységet is hoznak az embereknek; sokszor a falu termékenységbiztosító őrzőszellemei, istennői. E vonásaik egy része Diana és Hekaté kultuszában is, de alakjukban kis ~ázsiai Magna Mater ~szerű istennők, valamint Dionysos kultuszának nyomai, továbbá görög ~római és szláv sorsasszonyok vonásai is számottevők. Kultuszuk is fennmaradt; a   tündérek megidézésével , áldozatok bemutatásával gyógyító varázslók transzban elragadtatva a tündérek túlvilágán avatódnak be, és rendszeres lélekutazásokkal tartanak fenn kapcsolatot a tündérekkel. A tündérek megjelenési idejében rituális társaságok működnek: a ruszália, ljelje, căluşari, illetve náunk a tündérmulatság. Ezek tagjai részint a tündérek megjelenítői, részint a tabusértőket sújtó tündérbetegségek gyógyítói. A társaságok rítusaiban központi szerepe van a zenés~táncos eksztázis.

A lélek elragadása a tündérek túlvilágára, részvétel a mennyei tündérmulatságokon általánosan elterjedt. volt egész Európában. E gazdag hagyomány a magyar hitben részint a tündérek, részint a boszorkány alakjához kapcsolódik. Nálunk a tündérek rendkivül sokszínű lények: termékenységhozó és őrzőszellem vonásaik, megtalálhatóak  szakrális területeink, forrásaink elnevezésében, valamint ősvallásunkban. Később ezek a vonások gazdagították a boszorkány hiedelemalakját: a táncoló tündércsapatok, a túlvilági tündérmulatságok, az elragadottak hiedelmeinek, a rituális társaságok gyakorlatának sok motívuma boszorkánytársaságként, boszorkánymulatságként ismert a magyar hitvilágban.

Összegezve, ősvallásunk, tündérvallásunk ritusait a negatív tulajdonságot kapott szépasszony, boszorkány örökítette át napjainkra, hiszen pogány vallásunk szertartásait, nap- és holdünnepeit a keresztyény egyházak boszorkánytársaságnak, ördögi elragadtatásnak minősítették. Bizony, sokat köszönhetünk a máglyahalált vállalt bűbájosoknak, javasoknak, tudományosoknak, táltosoknak, garabonciásoknak, mert általuk maradtak fent pogány szertartásaink leiratai, mint az inkvizició boszorkánypereinek történelmi dokumentumai, noha igen sok bennük a koholmány is.

Összeállította: Éva Ilona * Forrás: Magyar Néprajz, Magyar néprajzi lexikon