A csalfa tündérasszony

Úgy tűnt, hogy Duromó, az ördögfejedelem végre megnyugszik a Pokolsárban, Tündér Ilona vára mellett. Igen Duromó, mert hogy a tündérek az állandó morgása, dörmögése és szitkozódása miatt csak így hívták a Sátánt. A földi élet sajnos nem ennyire egyszerű. Amikor azt gondoljuk, végre minden rendbe jön, mindig történik valami, ami alapjaiban rengeti meg a Földet.

A Tündérek királynéja, Rapsóné miután macskává és kakassá változtatott táltosokkal felépíttette várát a Kápolnásmező felett, megunva az egyszeri égi utat, melyen Tordára látogatott, földi úton kívánt hintójával utazgatni. Duromóval, az ördögök fejedelmével egyezséget kötött, hogyha megépíti az utat, ad neki két hegy aranyat és egy völgy ezüstpénzt. Az út nagyon hamar elkészült, mely a Kápolnásmezőtől, a Deszkásvár alatt, a Tekeres Juhod mellett, Répáson, Súgon, Tekenyősön át a Görgényi-havasok bércire, onnan Tordáig vezetett. Duromó hamarosan jelentkezett a megígért kincsekért, de a tündérasszony kegyetlenül becsapta. Két mellére tett egy-egy aranypénzt, a melle közé meg egy ezüstöt, mondva:
- Tessék, itt a két hegy arany és az egy völgy ezüst.

Duromó szörnyű haragra gerjedt, hatalmasat káromkodott, mire a sziklák morajlani, dübörögni kezdtek, majd egy újabb rettentő káromkodásra nagy robajjal leomlottak, eltemetve, tönkretéve Rapsóné útját.

- Forduljon ki a Föld a négy sarkából, hogy azt kénes pokolkővel borítsam be - ordította magánkívül Duromó. - Elpusztítom az egész Földet minden élővel! Kárhozott legyen minden élő és holt!

Duromó tajtékzott, szitkozódott, lába alatt rengett a föld. Átbucskázott a lába között és bosszút esküdve eltűnt.

Hej, de nagy volt a tündérkirályné gondja, bánta már csalfaságát. Összehívta tündéreit, hogy segítsenek megállítani Duromót. Ám, a tündérek varázsereje kevésnek bizonyult. Az ördögfejedelem csak rengette a földet, görgette a sziklákat, kénkövet fújt hatalmasra tágult orrlikain. Tündér Ilona hiába vigyázta a Földet a Pokolsár felett, Duromó mocsara egyre csak fortyogott, szikrázott kísérteties üvöltések közepette.



- Ki tudná megállítani az ördögök fejedelmét? - sóhajtott fel Rapsóné. - Megközelíteni sem lehet bűzös mocsarában. Ráadásul az gaz óriás, Cenk őrzi a határát, aki minden arra járót megérez hatalmas orrával és kegyetlenül megöli, nem beszélve arról a kegyetlen kapuőrrő?l, Kerpenyről.
- Drága néném - karolta át nyakát unokahuga, a kis Ramocsa tündér -, a régi monda szerint Dariusz kincsei közt, a Kodárosban van elásva a rubin, mely a kapuőrt megvakítja.
- Ugyan már! - legyintett Dála. - Eddig még senki sem tudta megkaparintani, pedig már sokan próbálkoztak vele, mind odavesztek. Ráadásul Hiripéné fiai mindenkit megtámadnak.
- De az aranykard is segít! Ha megszerezzük, vagy valaki megszerzi, azzal már lehet küzdeni bárkivel - kiáltott fel Irma, Rapsóné lánya.
- Szerinted Tartód oda is fogja adni? - kérdezte Dála.
- Hát, nem. - ismerte be a tündérleány.
- Különben is - akadékoskodott tovább Dála -, ki vállalna ilyen utat?
- Egy tündérember - szólalt meg Rapsóné kék hollója, aki eddig békésen üldögélt gazdája vállán.
- Ki? - kérdezte egyszerre a két tündérlány.
- Egy tündérember, aki most kezd eszmélni tündéri múltjára, aki most ízlelgeti az ősi hitet.
- Ó, te vén varjú! - suhintott felé nevetve Firtos. - Mit fecsegsz itt össze?
- Igen, igen egy tündérember - folytatta zavartalanul a Kék Holló. - Láttam, amikor berepültem a jövőbe. Egy tündérszármazású, tudjátok, aki magán viseli a jelet, azt a különös kis anyajegyet. Na, szóval hamarosan eljön közénk, hogy a segítségünkre legyen. Benne van annyi erő és kitartás, hogy keresztül menjen a sóvirágok erdején, az Ördög-árkon, ellopja Tartód várából az aranykardot, megküzdjön a sárkányokkal és Hiripiné fiaival, túljárjon az óriások eszén s ami a legfontosabb, megállítsa Duromót.
- Mond csak holló, nem túlzás ez? - kérdezte szelíden Tarkő.
Ám a holló nem válaszolt. Felröppent Rapsóné vállára, szemét becsukta, s némaságba burkolózott.
- Munkára tündérek! - tapsolt Rapsóné. - Ramocsa drágám, te fogadod az idegent. Tarkő édesem, szólj leányaidnak, hogy segítsék a jövevény útját. Kedves Dála, menj és segíts Ilonának, hogy Duromo mocsara, a Pokolsár ne növekedjék tovább. Te pedig édes lányom, Irma, itt maradsz velem, hogy együtt védelmezzük várunkat.
A tündérek körtáncot lejtve királynéjuk körül elillantak, halk nevetgéléssel tűntek el.
Rapsóné kezébe vette öreg hollóját, s megcsókolta.
- Segíts az útját Te is! - azzal feldobta az égbe. A holló néhányat körözött felette, aztán eltűnt a távolban.

Vajon ki fogja megmenteni a Földet? Talán Te? Te vagy a kiválasztott, Kedves Olvasó?

Éva Ilona, 2007