Ramtha üzenete

az örök fiatalságról és a halhatatlanságról

Ramtha: Tudja, mester, amikor magával viszi a testét, ennek rezgésszáma a továbbiakban tetszés szerint növelhető vagy csökkenthető. Ezért amikor úgy hozza kedve, hogy visszatérjen ide, nem lesz szüksége új testre és énre, új életre, új családra, új hazára. Nem kell ismét ideszületnie a korlátolt értelemnek erre a létsíkjára, nem kell megint beülnie az iskolapadba, úgymond, hogy elnyerje a szükséges tudást. Nem kell újra megtanulnia, hogy a test visszafinomítható a legtisztább fényalakzatba, amelyből származik. Nem szükséges ismét megértenie, hogy mindez merő káprázat és játék itt a Földön.

Ha egyszer kitanulják a mennybemenetel fortélyait, örökre megőrizhetik testüket, s igénybe vehetik, amikor csak szükségük van rá. Midőn ismét ide óhajtnak látogatni, csak le kell csökkenteniük testi rezgéseiket, hogy megegyezzenek ennek a létsíknak a rezgésszámával, és már itt is vannak!
E létsík lakói mind képesek a mennybemenetelre, hiszen a hús illúziója mögött valójában mi vagyunk valamennyi univerzum teremtői, s ezért hatalmunkban áll olyan alakban megjelenni, amilyenben tetszik. Miután megtanulják, miként legyenek úrrá a balítéletek felett, melyek ellene mondanak gondolataiknak, s miként fogadhatnak magukba minden létező gondolatot, valóra tudják váltani valamennyi elképzelésüket. Ekkortól a gondolat erejénél fogva már mindenre képesek lesznek. A gondolatot a testre összpontosítva elérhetik, hogy emez gyorsabban rezegjen. A test ekkor azzá lesz, amivé a gondolat formálja, s nagyobb rezgésszámon kezd el vibrálni. Közben hőmérséklete is megemelkedik, és izzani kezd. Még tovább emelkedő rezgésszám mellett tiszta fénnyé lényegül át, azután pedig tiszta gondolattá. Ekkor földi szemmel immár nem látható.

Mester: Gyanítom, hogy csöppet sem lehet könnyű ez a mennybemenetel, hiszen nemigen hallunk az égbe emelkedő halandókról.

Ramtha: Ellenkezőleg, mester, a mennybemenetel pofonegyszerű. Valójában egyszerűbb a meghalásnál. A nehéz a dologban az, hogy úrrá tudjunk lenni a balítéleteken önnön helytálló gondolataink ellenében, hogy, teszem azt, úrrá legyünk az időnek nevezett káprázaton, s hogy meglegyen ehhez a kellő türelmünk. Ha ezt elértük, a mennybemenetel csupán már gondolatnyi távolságra került tőlünk, így azután testünket megőrizve mozoghatunk a létsíkok között bármely tetszőleges pillanatban.

Mester: És soha nem tapasztaljuk meg a halált?

Ramtha: Soha. Hogyan tapasztalhatnánk meg, ha egyszer túlléptünk rajta?
Tudja, a halál csak illúzió. A jelen síkon mindenkire érvényes, kötelező valóságnak fogadják el, így azután valósággá is lesz. Entitás, az egyetlen valóság az élet, minden más csupán káprázat. A káprázatnak nevezett gondolatjátékok csapódnak le aztán valósággá.
A halál nem törvényszerű ebben a léttartományban. Sokkalta könnyebb magunkkal vinnünk a testünket. Akkor soha többé nem kell a szülőcsatornába jutnunk, és olyan tudatba költöznünk, amely sajnos nem fogadja be korábbi emlékeinket.

Mester: Eszerint nem kötelező meghalnunk?

Ramtha: Senkinek nem kell meghalnia. Csak azok halnak .meg, akik hisznek a halálban. A testnek sem szükséges porrá lennie. Az istenek, akik megalkották, nem ilyen múló létre szánták. Úgy tervezték, hogy a mirigyek termelte hormonok több százezer évnyi életidőt biztosítsanak a számára. Ez a genetikai program rögzült a sejtjeinkben. Nem is olyan régen az entitások akár ezer évig is eléltek.
A halál mindössze a test életének vet véget, nem a személyiségének. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy ez utóbbi viselkedése csappantja meg a testben felhalmozott életerőt, és hozza el számára a halált.
A test csupán válaszol a kiadott parancsokra. A szív mellett lakozó lélek kormányozza az érzelmek rendszerén keresztül. A lélek indítja el a hormonok termelődését a szervezetben az élet fenntartása érdekében. A lélek sem magától műveli mindezt, hanem magatartásunk és gondolati folyamataink hatására. Hozzáállásunk miatt a hormonok megszűnnek a serdülőkor után termelődni. Ezzel egy időben beindul egy halálhormon képződése, ami egyre öregebbé teszi, és végül halálra ítéli a testet. A halálhormon aktiválódását a bűntudat, az ítélkezés és a halálfélelem indítják be. Az önök szemében a szépség mindenestől a fiatalság kiváltsága, nem belső értékekből fakad.

Az emberek életbiztosítást kötnek, hogy fedezzék temetési költségeiket. Betegség- és baleset-biztosítással nyugtatgatják magukat. Mindent elkövetnek, hogy aggódásukkal meggyorsítsák a szervezet elöregedését.
A test csupán szolga, a gondolatok összességének eszköze. Nagyszerű gépezet, úgy is mondhatnám, minden idők legtökéletesebb szerkezete. Ám nem arra teremtetett, hogy saját tudata legyen. Szolgalétre szánták az istenek, és csupán addig él, amíg önök élni hagyják. Amennyiben elfogadják az öregedés, romlás és halál gondolatát, vagy megtagadják maguktól az élet?örömöket, testük fokozatosan hanyatlásnak indul, és a szerkezet leáll.

Tudja, mester, ha akarná, ebben a pillanatban felfüggeszthetné az időt, és a pillanat örökkévalóságában élhetne tovább. Hisz nem illúzió-e az idő? Ki látta? Nagy szemforgatók vagyunk, mert bár nem hiszünk annak, ami láthatatlan, az időt istenként imádjuk.

Önöknek módjukban áll, hogy akár ebben a szempillantásban megfiatalítsák földi porhüvelyüket, és örökké éljenek. Hogyan? Egyszerűen a hozzá?állásukkal. Ha nem akarják, hogy testük az enyészeté legyen, változtassanak a hozzáállásukon. Hitessék el magukkal, hogy testük halhatatlan, és meglátják, az is lesz. Tagadják meg mindenestől a véget, és ez a vég soha nem jön el. Többé ne vegyék szájukra az öregség szót, beszéljenek helyette örökéletről. Ne ünnepeljék meg a születésnapjukat, mert ezzel is csak a korukra figyelnek. Ha tetszik, számon tarthatják persze születésük időpontját, de akkor számolják visszafelé az éveket, és meglátják, tüstént megfiatalodnak. Ha nem várnak a halálra, soha nem érkezik meg.

Éljenek mindig a jelenben, ne törődjenek a holnappal. Csak akarniuk kell, és máris megízlelhetik az örökkévalóságot. Ne gondoljanak az elmúlás?ra, hiszen ilyen nem létezik. Gondoljanak inkább testük halhatatlanságára, és ím, halhatatlanná is lesz. Ilyen egyszerű.

Szeressék önmagukat, mester. Mondjanak áldást a testükre. Lelkükkel társalkodva, amely egész létüket uralja, parancsolják meg neki, hogy indítsa be a fiatalsághormonok termelését, és meglátják, megteszi. Higgyék el, hogy testük örökkévaló. És miként lehet az? Ha azt mondják neki!
A halhatatlanságot úgy érjük el, hogy leszámolunk a múlandóság gondolatával. A halálnak nevezett fiaskót elkerülheti az emberiség, amennyiben nem a jövőben vagy a múltban, hanem a pillanat jelenvalóságában él, és nagyobb benne az élet követelése, mint a haláltól való rettegés. Rövidesen mindez megvalósul ezen a létsíkon, az idő megszűnik, és a fenti felismerések élő valósággá lesznek mindenki számára. A halál ekkortól értelmetlen badarsággá silányul.


Szeretettel: Ramtha