|
Hitler és Longinusz lándzsája
Részlet a Necronomicon átka című regényből
A Führer óvatosabban lépkedett. Még néhány méter és övé lesz a lándzsa ereje! Két napja erre készülődött. Böjtölt, megtisztította szellemét, hogy méltóképpen álljon a szent ereklye elé. Remélte, hogy az ereklye is méltónak találja őt az erő átadására. Álla hangtalanul mozgott az izgalomtól. Megállt, szemét a lándzsára szegezte, arca kipirosodott, lélegzetét visszafojtotta a mély áhítattól, szinte látni vélte a kiáramló energianyalábokat.
Mennyit járt ide ifjú korában, amikor még Bécsben élt? Meggyőződése volt, hogy a lándzsa erővel töltötte fel és segítette, amikor a legnehezebb időket élte.
Most itt van előtte. Megérintheti, elteheti, hazaviheti, az övé, de nem, nem sajátíthatja ki, hiszen ez a német népé. A lándzsa segíti a germán faj hatalomra jutását, az ezeréves birodalom létrejöttét. Ez az a lándzsa, amely átjárta Jézus szent testét, megőrizvén vérét.
Lassan kinyújtotta a kezét és végigsimította a relikviát. Még hideg, még nem indult el az átadás. Remegő kézzel megfogta és a szájához emelte. Csak egy csókot akart rá adni, de szája a lándzsára tapadt, szeme könnybe lábadt, majd térdre rogyott. Két kézzel szorította az ajkához, lassan a homlokához csúsztatta.
~ Ó, Uram! Teremtő Erő! Köszönöm, hogy megadtad e csodás pillanatot! Tudom, hogy terved van velem, azért is lehetek most itt. Senki és semmi nem akadályozhat meg abban, hogy az eredendően ősi faj, a német nép újra régi fényében tündököljék, sokasodjék, szaporodjék, hogy ideánk bejárja és megtisztítsa az egész földet! Teremtő Uram, tudod, hogy csak népemért élek, általa s vele valósítom meg a szent küldetést, melyet nekem adtál. Erőre van szükségem, sok-sok erőre!
Lassan felállt, terpeszbe állt, kihúzta magát, és a lándzsát még mindig a homlokához szorította. Minden ízében remegett, verejtékezett.
~ Kérem e szent relikvia mágikus hatalmát, kérem az erejét a szent küldetés végrehajtásához! Kérem az erőt, mellyel méltó utódja lehetek a nagy messiásnak, hogy népemet győzelemre vigyem!
A lándzsát a feje fölé emelte. Tenyerével érezte, ahogy átforrósodik a fém, már szinte égette a kezét. Kék szikrák röppentek ki a lándzsából. Az égő érzés továbbterjedt a karjára, a vállára, az egész testére, a fejére. Úgy érezte, menten szénné ég. Már szikrázott az egész teste, alig bírta tartani a lándzsát, fogait összeszorította.
~ Még, még adjál csak, kibírom! ~ csikorgatta fogát.
Az égető érzés ellenére öröm járta át, egyre nagyobbnak, hatalmasabbnak érezte magát. Teste elkezdett növekedni, kitöltötte az egész kincstárat, majd túlnőtt azon. Csak néhány lépésnek tűnt Bécs, egyre kisebb lett az országa, a föld, vállait csillagok érintették. Óriásként lebegett a világmindenségben. Hatalmas volt, hatalmasabb mindennél. Megszűnt az idő, megszűnt a tér, az örökkévalóság kiterjedését élte át.
~ Ááá! ~ saját kiáltására eszmélt fel, mert egy éles fájdalom cikázott át a testén.
A lándzsa kiugrott a kezéből, végighorzsolva arcát visszaesett a helyére. Halvány füst szállt fel, ahogy megperzselte maga körül a tárolót.
A Führer összedörzsölte égő, szikrázó kezeit, hátha alábbhagy az isteni fájdalom, mely az energia-átadás kísérő tünete volt. Megtapogatta mellkasát, hogy egyben van-e még? Megrázta vállait, kihúzta magát és fejét felvetve fennhangon így szólt:
~ Köszönöm, hogy megélhetem a kiválasztott szerepét. Köszönöm az erőt, amit adtál. Ígérem, hogy minden egyes szikrát csak és kizárólag a népemre fogok áldozni.
Hangjában már nyoma sem volt az alázatnak. A Teremtővel egyenrangú féllé változott. Fejét lehajtva biccentett egyet köszönetképpen, katonásan megfordult és elindult, hogy küldetését teljesítse.
A lépcső alján Heinrich Himmler várta, majd csendesen mellé szeg?dött. Führerét ismerve, tudta, hogy Hitler még nincs itt száz százalékosan. Figyelmét nem kerülte a rettegett vezér kivörösödött, felhorzsolt arcbőre, vörös kézfeje és mintha valamelyest megnőtt volna. Tehát sikerült. Himmler némiképp csalódott volt, mert mindvégig azt hitte, hogy ketten, közösen állnak majd a lándzsa elé, közösen imádkoznak, de legnagyobb meglepetésére a Führer a bejáratnál közölte vele, hogy egyedül szándékozik bemenni. Himmler tudta, hogy a közös szertartásnak nagyobb ereje van, mint az egyéni imának. Elhatározta, hogyha a lándzsa már Nürnbergben lesz, Williguttal keresi fel. Beült Hitler mellé az autóba, és a hajnali szürkületben szálláshelyükre, az Imperial szállóba hajtottak.
(Éva Ilona)
* * * * *
Feliratkozás hírlevélre * ÉVA ILONA a FACEBOOK-on
ÉVA ILONA filmcsatornája a YOUTUBE-on: http://www.youtube.com/evailona777
| |